11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek). Ugyan hamisíthatatlan ralijátéknak továbbra sem nevezhető a DiRT sorozat menetrendszerűen érkező harmadik része, a Codemasters franchise-ának új felvonása vitathatatlanul stílusa egyik legszórakoztatóbb terméke. Évek óta reménykedünk, hogy a DiRT sorozat egyszer hamisíthatatlan ralijátékként is megcsillogtatja képességeit, azonban a Codemasters franchise-a folyamatosan ránk cáfol. A saját útját járó DiRT évről évre bizonyítja, az off-road világ különböző versenyei is lehetnek szórakoztatóak és tartalmasak. A DiRT 3 ráadásul amellett, hogy a kitaposott ösvényen jár, sokkal letisztultabb, áttekinthetőbb, több ponton áramvonalasabb, mint elődje, és ugyan ezúttal is felvonultat az európai ízlésvilágtól távoleső amerikai őrületet, összességében az új rész egy nagy kompromisszumkötés a fejlesztők részéről, hisz a DiRT 2-ben megismert amerikai fesztiválhangulat gyakorlatilag már teljesen a múlté.
Valamint négy, Tokió központjába (Shibuya kerület) vezető új útvonalat, két teljesen új szakaszon keresztül, ahol hatalmas és fényben úszó felhőkarcolók alatt lehet küzdeni a másodpercekért. Kellemes összeállítás ez a csomag, így érdemes azoknak beszereznie, akik kedvelik a versenyjátékokat, de tavaly valamiért elmaradt a DiRT 3 beszerzése.
Legális Online Casino, 2024