Azonban minden megfigyelőnek fontos megértenie, hogy bármilyen szomorú vagy szélsőséges eseményt is látnak a közvetítés során, az erdőgazdaság nem fog beavatkozni a természet rendjébe - olvasható a közleményben. Az előző években többször is szomorú és fájdalmas események történtek a bekamerázott gemenci feketególya-fészekben. Mindezek az erdészeket, az ornitológusokat, a természetvédelmi szakembereket és az érdeklődőket is lelkileg megviselhették. Érthető módon ez a belső feszültség sok embert arra késztet, hogy azonnali mentőakció során nyújtson segítséget a fokozottan védett madaraknak. Érzelmeink ezt diktálják, azonban be kell látni, hogy ezzel nagy kárt okoznánk a gólyáknak, hiszen a háborítatlanságot igénylő fekete gólyák számára már nem lenne biztonságos hely többé a fészek környezete, ezért könnyen elhagynák a területet, magukra hagyva a fiókákat is. számára a tudományos kutatás és a természetvédelem szabályai az irányadók, ezért mindenképpen betartja a be nem avatkozás elvét. Az eddigi megfigyelések eredményei azt bizonyítják, hogy majdnem minden évben történt olyan szomorú eset, amikor a fiókák közül többen nem élték túl az első heteket, azonban Tóbiás és Sára a 2012 és 2018 közötti hét évben 17 életerős fiókát nevelt fel, és a fiatal madarak július végén, augusztus elején sikeresen kirepültek.
Az ember ilyenkor kicsit melankólikus hangulatba kerül, eszébe jut, hogy a madarak útra kelése csalhatatlan jele lesz annak, hogy közeledik az ősz, majd a tél... A repülés örömei A kisebbik (és könnyebb) fióka már napok óta repked, és egyre hosszabb időre hagyja el a fészket... ma például volt olyan, hogy a testvére 20-30 percig is egyedül maradt. Néha a kameraképen bevillan, ahogy a fészek felett és mellett köröz. Aztán úgy 11. 30-kor végre a másik "kicsi" is elszánta magát és elindult, üres maradt a fészek (erről sajnos nincs mentett képem). Innentől kezdve egyre gyakoribb lesz, hogy a fiatalok elhagyják a fészket, és egyre hosszabb időre is. Egy darabig még visszajárnak, végül már csak a szülőktől egy kis ennivalót kunyerálni és éjszakára aludni. Közben megtanulnak önállónak táplálékot keresni, és augusztusban fiatal gólyákból álló csapatokba verődve végképp elhagyják a fészket. – A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén élő rétisas pár – Arnold és Judit – fészekkamera segítségével a nap bármely percében megleshető élőben.
Mindannyian hajlamosak vagyunk megszemélyesíteni és idealizálni a számunkra kedves madarakat, de ne feledjük, hogy ezek vadon élő, fokozottan védett állatok, és e védelmet éppen azért élvezik, hogy fajuk a természetes életkörülmények között, esetenként emberi léptékkel mérve kegyetlennek vagy szomorúnak tűnő események által szabályozott módon maradhasson fönn. " Bár a dolog miatt már korábban is támadt feszültség, a közvetítést 2020. tavaszán is elindították, ezzel a figyelmeztető felirattal megtámogatva. Az idei év viszont különösen kegyetlennek bizonyult az ártéri életközösség szempontjából: a szokatlan időszakban jelentkező aszály miatt a Duna átlagos tavaszi szintje méterekkel marad a szokásos alatt, Gemencet nem öntötte el a víz, így nem teltek meg a belső mellékágak, kopolyák és árkok, a halak-békák nem tudtak leívni ezekben, így a normálishoz képest jóval kevesebb potenciális táplálékállat született. A brutális élelemhiány a bekamerázott feketególyapárt is érintette. Három fiókájuk kelt ki, de a szülők május 10-én elpusztították a leggyengébbet.
Ezután néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon át vezet. Itt látható a webkamera felvétele a fészekből: fekete gólya fészek Gemenc webkamera fióka kikelt
Megérkezett az első fekete gólya a Gemenci erdőbe. A fokozottan védett madár 2020. március 3-án reggel 6 óra 31 perckor landolt a bekamerázott fészekbe. A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően immár 8. éve folytatódhat a tudományos megfigyelés. Az eddigi tudományos megfigyelések adatai szerint a fokozottan védett fekete gólyák elsőként megérkező egyedei gyakran több, még el nem foglalt fészket is megtekintenek, hiszen keresik a legmegfelelőbb helyet a költésre és az utódok felnevelésére. A Gemencre érkezett gólya remélhetően megfelelőnek találja a fészket, így részesei lehetünk egy újabb költési időszaknak. A webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság és az együttműködő partnerek természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít. A múlt évben több mint egymillió alkalommal tekintették meg az érdeklődők a Gemenc Zrt.
Az erdőgazdaság a foglalt fészkek köré vont védőzónák kijelölésével, az erdészeti tevékenységek időszakos átszervezésével, a turista túraútvonalak áthelyezésével segíti a madarak által igényelt zavarásmentességet a költési időszakban. A fekete gólyák tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e tájára esik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.
A gólyák webkamerás megfigyelése nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít, hiszen több iskola tanulócsoportja rendszeresen figyeli a gemenci fekete gólyák életét az interneten – írták. Arra is kitértek, hogy a webkamerák képeit figyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének vagy sikertelenségének, hiszen ezek az események egyaránt hozzátartoznak a természet rendjéhez. Magyarországon a jelenlegi ismeretek szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb sűrűségű feketególya-állománya. Többségük március 15-e körül érkezik meg a gemenci erdőbe. Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik.
Legális Online Casino, 2024